Adakozás

Advent

Aggodalom

Ajándékozás

Alázat

Alázatosság

Áldozat

Áldozatkészség

Állhatatosság

Alibi

Anya

Anyagiasság

Anyák napja

Apák napja

Ateizmus

Asztrológia

 

Adakozás

Amikor egy idős vak francia asszony huszonöt frankot adott a missziómunkára, egyik barátja azt mondta neki, hogy többet adott, mint amennyit megengedhetne magának. Az idős asszony ezt válaszolta: “Nem. A többi asszony huszonöt frankot költ a lámpába való olajra. Én vak vagyok, nincs szükségem lámpára, ezért odaadhatom a frankjaimat, hogy mások életét megvilágítsam.”

Az adakozókat három csoportra lehet osztani: a kova, a szivacs és a lépes méz csoportjába. Egyesek olyanok, mint egy darab kova – ahhoz, hogy bármit elvehessünk belőle, kalapácsot kell használnunk, és még akkor is csak kis darabokat és szikrákat kapunk. Mások olyanok, mint a szivacs – ahhoz, hogy bármit kivegyünk a szivacsból, össze kell nyomnunk erősen, mert minél jobban összenyomjuk a szivacsot, annál többet enged ki magából. Megint mások olyanok, mint a lépes méz – amelyből csak kiárad a saját édessége. Isten így ad nekünk, és nekünk is így kell adakoznunk.

 
Egy vak indiai koldult egy útszélen, miközben ujjaival kavarta az edényében levő rizsszemeket. Ha néha arra ment valaki, dobott egy kis rizst az edényébe. Egy napon hin-tózörgést hallott a távolból. A maharadzsa közeledett kíséretével. Ilyen pillanat még nem volt az életében. Arra gondolt, hogy ez a nagy ember megáll és egész zsák rizst ad neki. Valóban, az aranyozott hintő megállt a szegény koldus előtt. A nagy ember lelépett, és a koldus leborult előtte. Aztán csaknem leszakadt rá az ég, mert a nagy ember ezt mondta: „Add nekem a rizsedet". Félelem és gyűlölet vonult a koldus arcára. Belenyúlt edényébe és odadobott egy szem rizst a maharadzsa felé. A nagy ember ezt kérdezte: „Ez minden?" A koldus a földre köpött, átkozódott és még egy rizsszemet odadobott. A nagy ember megfordult, föllépett hintójába és elhajtott. A koldus dühösen és összetörtén tapogatta ujjával a megmaradt rizsszemeket az edényében. Valami keményet érzett, ami más volt, mint a rizs. Kiemelte. Egy aranyszem volt. Kiöntötte a rizst, és már nem törődött vele. Egy másik aranyszemet is talált. Ha bízott volna a nagy emberben, akkor minden rizsszemért aranyszemeket kaphatott volna.


Mi a tized? Matematikailag ez tizedrésze a jövedelmünknek. ,, bármit adsz nekem, a tizedét neked adom " (1Móz 28:22). Bibliailag ez törvény: „Add meg a tizedet vetésed minden terméséből" (5Móz 14:22). Erkölcsileg ez tartozás: „ Mivel akarunk becsapni? — A tizeddel és a felajánlásokkal!" (Mal 3:8) Gazdaságilag ez beruházás: „hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben" (Mt 6:20). „Adjatok, és adatik nektek" (Lk 6:38). Lelkileg ez áldás: „Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok" (Mai 3:10).

Egyszer egy gazdag ember megkérdezte a barátjától: “Miért bírálnak mindig a fukarságomért? Mindenki tudja, hogy mindent jótékonysági célokra hagyományozok, amikor meghalok.” A gazdag ember barátja ezt mondta: “Hadd, beszéljek neked arról a malacról, amely arról panaszkodott a tehénnek egy napon, hogy ő mennyire népszerűtlen. »Az emberek mindig beszélnek a te szelídségedről és szép szemeidről – mondta a malac –. Természetesen, te adsz nekik tejet és tejfölt, de én többet adok. Adok nekik sonkát, szalonnát, sörtét. A lábamat még meg is füstölik. Mégsem szeret engem senki. Miért van ez?« A tehén gondolkodott egy pillanatig, majd így válaszolt: »Talán azért, mert én addig adok, amíg életben vagyok «.”

John D. Rockefeller, erős és szikár volt kicsiny korában. Hamar eldöntötte, hogy pénzt keres, és a végletekig hajszolta magát. 33 éves korában megszerezte az első egy millió dollárt. 43 éves korában már a világ legnagyobb vállalatát tartotta a kezében. 53 éves korában a leggazdagabb ember volt a földön, mint a világ egyetlen milliárdosa. Közben kifejlődött testében egy betegség, melynek következtében kihullt a haja, elvesztette a szemöldökét és a szempilláit, és összeaszalódott, mint egy múmia. Heti jövedelme egy millió dollárra rúgott, de csak tejet és perecet fogyasztott. Annyira gyűlölték Pennsylvaniában, hogy éjjel-nappal testőröket tartott maga körül. Nem tudott aludni, már régóta nem mosolygott és semmit sem élvezett az életben. Az orvosok azt jósolták, hogy nem él tovább egy évnél. Egy újságíró már előre megírta a róla szóló halotti jelentést – hogy kéznél legyen, ha hirtelen szükség lenne rá. Rockefeller az egyik álmatlan éjszakán gondolkodni kezdett. Hirtelen rádöbbent, hogy egyetlen centet sem vihet át a másik világba. A pénz nem minden. Másnap reggel új emberként kelt föl. Hatalmas vagyonával kezdte segíteni a gyülekezeteket; segítséget adott a szegényeknek és nyomorultaknak. Létrehozta a Rockefeller Alapítványt, melynek pénzalapja orvostudományi kutatásokat tett lehetővé és a penicillin és más csodálatos gyógyszerek fölfedezéséhez vezetett. John D. Rockefeller kezdett jól aludni, enni és élvezte az életet. Az orvosok régebben azt jósolták, hogy nem éli túl 54. életévét. 98 évig élt.

John Wesley egyszer prédikációt tartott, amelynek három fontos pontja volt: (1) “Szerezd meg mindazt, amit tudsz.” Erre az egyik pénzsóvár hallgatója felkiáltott: “Ámen!” (2) “Tartsd meg mindazt, amit tudsz.” A férfi ismét így szólt: “Ámen.” (3) “Add oda mindazt, amit tudsz.” Ekkor az önző gazdag így szólt: “Milyen kár, hogy így tönkretett egy jól induló prédikációt.”

Valakitől megkérdezték, hogy miként volt képes olyan nagy adományt adni az Úr oltárára és még neki is olyan sok maradt. Válasza ez volt: “Ó, amikor én kifelé lapátolok, az Úr visszafelé lapátol, és neki nagyobb lapátja van, mint nekem.”

Volt egy indián törzsfőnök, aki megtért a pogányságból és nagyon buzgó lett az imádkozásban és Isten magasztalásában. Ezen kívül végtelen bőkezűen adakozott a missziómunkára. A misszionárius végül megkérdezte, hogy mi az oka lelkesedésének és pazarló adakozásának. A megtért ezt a választ adta: “Ti sohasem voltatok sötétségben!”

George Peabody a múlt évszázad egyik gazdag kereskedője volt. Igen bőkezűen adakozott nemes célokra. Többek között Londonban mintalakásokat épített a szegényeknek. Egyszer egy vacsorán valaki megkérdezte tőle: “Melyiket élvezi jobban, a pénzgyűjtést vagy az adományozást?“ Peabody megfontoltan válaszolt: “Élvezem a pénzkeresést. Azt hiszem, nagy öröm a pénzkeresés. Amikor először gondoltam arra, hogy javaimból adjak másoknak, egyáltalán nem tetszett. Valójában elszomorított. De végiggondoltam a kérdést és arra a következtetésre jutottam, hogy kisebb összegekkel megpróbálom. Ezért fölépítettem az első mintalakást Londonban. Nagyon nehéz vállalkozás volt. De miután elkészültem vele, körülnéztem a szegények között, akik a tiszta és kényelmes lakásokban laktak és teljesen új érzés járt át. Nagyon élveztem. Ezért még többet adtam és ez az érzésem erősödött. Ma már igazán elmondhatom, hogy nagyon élvezem a pénzkeresést, de az ajándékozást sokkal jobban szeretem.“

Advent

Az Újszövetség írói beszélnek arról, hogy “hamar” visszajön Krisztus, és ezzel azt érzékeltetik, hogy esetleg már az író életidejében megérkezik. A liberálisok éppen ezt a gondolatot hozzák fel a Biblia tévedhetetlensége ellen. A “hamarosan” jelentése azonban az, hogy “bármelyik pillanatban” bekövetkezhet. Olyan ez, mint a telefonos üzenetrögzítő. Az üzenettel tájékoztatjuk a telefonálót, hogy nem vagyunk otthon, de “hamarosan” visszatérünk. Ugyanezt az üzenetet használjuk akkor is, ha csak két percre, vagy két hétre megyünk el hazulról, mert ezzel bátorítjuk a hívót az üzenetátadásra anélkül, hogy pontosan megmondanánk, mennyi időre távoztunk otthonról.

Egy farmernek volt egy vadászkutyája, akit nagyon szeretett. Egy nap eltűnt a kutya. Ennek ellenére a gazda minden nap kirakta a friss ételt a kutya tálkájába. A farmer szomszédja észrevette ezt, és megkérdezte, hogy miért teszi ezt, hisz a kutya nyilvánvalóan nem fog visszajönni.
„Vissza fog jönni” – válaszolt a farmer. „Azért fog visszajönni, mert tudja, hogy én itt vagyok, és várok rá. És mikor itt lesz, akarom, hogy tudja, hogy mindvégig vártam őt.”
Krisztust várjuk vissza – nyilvánvaló ez nekünk és szomszédaink számára?

Urunk azt szeretné
, hogy úgy élnénk napjainkat, mintha az utolsót élnénk. John Wesley-t egyszer megkérdezték: „Mit tenne, ha tudná, hogy ma visszajön Jézus?” A nagy igehirdető ezt válaszolta: „Pontosan azt tenném, ami erre a napra terveztem.” El tudod ezt te is mondani?

Egy kislány hallotta, hogy szülei arról beszélnek, hogy Krisztus nemsokára visszajön a földre. Aznap nem egy ideig nem tudta az anyuka a kislányáról, hogy hol van. Mikor elindult megkeresni, a ház legfelső szobájában állt az ablakban. Az anya kérdezte, hogy mit csinál. „Ó, anyu, hallottam, hogy Jézus talán a mai nap visszajön, és az első akarok lenni, aki meglátja őt. Nézd, megmosakodtam, és tiszta ruhát vettem fel!”

A nagy igehirdető, Dr. G. Campbell Morgan mondta: “Krisztus második visszajövetelének tudata olyan számomra, mint egy lámpa, mely jelenemet sokkal elviselhetőbbé teszi. Úgy fekszem le, hogy arra gondolok, hogy talán a holnap reggel az utolsó, ami felvirrad. Nem kezdek úgy munkába, hogy ne gondolnék arra, hogy Ő talán épp most fogja félbeszakítani az enyémet, hogy kezdje az övét.”

Aggodalom

A hétnek két olyan napja van, ami miatt sohasem aggódom. Két gondtalan nap, amit szentül őrzök a félelemtől és fenntartástól. Az egyik ilyen nap a tegnap; minden fájdalmával, gyötrelmével, hibáival és tévedéseivel örökre elmúlt, és többé nem hozhatom vissza. A szép, édes, kedves emlékek kivételével, amelyek hátrahagyták rózsaillatukat az elmúlt nap szívében, semmi közöm sincs a tegnaphoz. Az enyém volt, és most már Istené. A másik nap, ami felől nem aggódom, a holnap, minden lehetőségével, küzdelmével, terhével, veszélyeivel, nagy ígéreteivel. A nap majd fölkel rózsás ragyogásában, vagy a felhők álarca mögött. De fölkel. A holnap az enyém lesz. Ezért csak a hét egy napja maradt nekem, a ma. Bárki megharcolhatja a mai nap harcait. Bárki hordozhatja egy nap terheit. Ezért azt hiszem, vállalom, és csak egy napi utat teszek meg egyszerre. Miközben hűségesen és kötelességtudóan futok pályámon és végzem kijelölt feladatomat ezen az egy napon, a mindenható Isten gondoskodik a tegnapról és a holnapról.

Victor Hugó mondta: “Legyen bátorságod az élet nagy szomorúságainak elviselésére, és türelmed a kis szomorúságokra. Amikor befejezted napi feladataidat, menj aludni békében. Isten őrködik fölötted!”

Egy francia katona az első világháborúban egy kis receptet vitt magával az aggodalommal kapcsolatban: “Két dolog közül az egyik biztos: vagy a frontvonalon vagy, vagy a frontvonal mögött. Ha a frontvonalon vagy, két dolog közül az egyik bizonyos: vagy veszélynek vagy kitéve, vagy biztonságban vagy. Ha veszélynek vagy kitéve, két dolog közül az egyik bizonyos: vagy megsebesülsz, vagy nem. Ha megsebesülsz, két dolog közül az egyik bizonyos: vagy meggyógyulsz, vagy meghalsz. Ha meggyógyulsz, nem kell aggódnod, ha meghalsz, nem tudsz aggódni. TEHÁT MIÉRT AGGÓDSZ?”

Egy kínai közmondás így szól: “A gólya lába hosszú, és a kacsa lába rövid. Nem tudod megrövidíteni a gólya lábát, és nem tudod megnövelni a kacsa lábát. Akkor miért aggódsz?”

A gyermek nem aggódik egész nap, vajon ott lesz-e házuk, amikor hazamegy az iskolából, vagy szülei készítenek-e neki vacsorát, ha hazaérkezik. A gyermekek nem aggódnak ezek miatt, mert bíznak szüleikben. Ugyanígy mint keresztyéneknek bíznunk kell mennyei Atyánkban, hogy megadja nekünk, ami a legjobb.

Egyszer az egyik zenész odament Toscanini karmesterhez, csupán néhány perccel a szimfónia elkezdése előtt. Panaszkodott, hogy a hangszere elromlott, és most nem képes kijátszani rajta a fölső Esz-hangot. Toscanini lehajtott a fejét egy pillanatra, aztán a zenészre mosolyogva így szólt: “Minden rendben van. Esz-hang ma este nincs a kottában.”

Két ember pihent egy magas hegy tetején. Az egyik odafordult a másikhoz és megkérdezte tőle: “Mi hozott föl ide? Ez elég kemény hegymászás volt.” Amaz ezt felelte: “Minden bajom és szívfájdalmam lent van abban a kis völgyben, és amikor lent vagyok, elég nagynak látszanak. De idefönt egészen picivé válnak. Sőt idefönt még az lenti völgy is kicsinek tűnik ezekhez a nagy hegyekhez képest.”

Valaki ezt mondta: “Azért aggódni, amin nem tudunk változtatni, értelmetlenség. És azért aggódni, amin változtatni tudunk, ostobaság.”

A vörösbegy ezt mondta a verébnek: „Szeretném biztosan megtudni, hogy ezek az emberi lények miért szoronganak és aggódnak olyan sokat!” A veréb így válaszolt a vörösbegynek: „Úgy képzelem, ez azért van, mert nekik nincs mennyei Atyjuk, mint nekünk, aki törődik veled és velem!”

Valaki azt mondta, hogy a gyomorfekélyt nem amiatt kapjuk, amit megeszünk, hanem amiatt, ami minket emészt.

Ajándékozás

Évekkel ezelőtt az egyik vasárnapi iskolai lap beszámolót közölt egy keresztyén indiai iskoláról, ahol a második világháború előtt az “érinthetetlenek” gyermekei tanulhattak. A gyermekek minden évben karácsonyi ajándékokat kaptak egy keresztyén országban élő gyermekektől. A lányok hajas babát, a fiúk valamilyen játékot kaptak. Egy alkalommal a közeli missziós kórházban levő egyik orvost kérték fel az ajándékok szétosztására. Látogatása során beszélt a gyermekek előtt egy faluról, ahol a fiúk és a leányok még sohasem hallottak Jézusról. Azt ajánlotta, hogy talán ők is szeretnének adni valamilyen régi játékot ajándékul. Nagyon tetszett nekik az ötlet és készségesen beleegyeztek. Egy héttel később az orvos visszatért az ajándékok összegyűjtésére. A látvány felejthetetlen volt. A gyermekek egyenként odamentek és átadtak egy-egy kisbabát vagy egy-egy játékot az orvos kezébe. Legnagyobb meglepetésére mindnyájan odaadták új ajándékaikat, amiket csak néhány nappal azelőtt kaptak. Amikor megkérdezte tőlük, hogy miért tették ezt, egy kisleány így válaszolt: “Gondoljon arra, amit Isten tett, amikor nekünk adta egyetlen Fiát. Mi adhatunk-e kevesebbet, mint a legjobbat?”

Kelet-Berlin valamikor kommunista uralom alatt volt, miközben Nyugat-Berlin a szabad világhoz tartozott. Kelet-Berlinből egy napon egy teherautónyi szemetet ürítettek ki a nyugat-berlini oldalra. Nyugat-Berlinből ugyanígy válaszolhattak volna, de e helyett egy teherautónyi élelmiszerkonzervet, ennivalót, kenyeret és tejet küldtek szépen becsomagolva a kelet-berlini oldalra. A teherautónyi rakomány tetejére ezt a feliratot tették: “Mindenki azt adja, amije van!”

Alázat

Corrie ten Boomtól egyszer megkérdezték, hogy nehéz volt-e alázatosságban maradnia. Válasza egyszerű volt: “Amikor Jézus virágvasárnapon, egy szamár hátán Jeruzsálembe vonult és mindenki pálmaágakkal üdvözölte és ruháit tette az útra dicséreteket énekelve, nem gondoljátok, hogy csak egy pillanatra is azt hitte volna a szamár, hogy mindez neki szól?” Aztán így folytatta: “Ha én lehetnék az a szamár, amelyen Jézus Krisztus bevonul dicsőségébe, neki adnék minden dicsőséget és minden hódolatot.”

Philips Brooks prédikátor tanította: “Az igazi megalázkodás nem az, hogy addig hajlunk, amíg már önmagunknál is kisebbek vagyunk, hanem az, hogy egyenesen megállunk teljes magasságunkban valaki mellett, aki nagyobb tőlünk, és meglátjuk, hogy nagyságunk valójában nagyon kicsiny.”

Alázatosság

A tizenkettedik században, Bajorországban az volt a szokás, hogy a királyi család egyik hercege áldozócsütörtökön letérdelt az emberek előtt, és megmosta az ott található legszegényebb tizenkét ember lábát. Ezüstedényben mosta meg a lábukat, és a legfinomabb törülközővel törölte meg. Kedvesen szólt hozzájuk a ceremónia alatt és mindegyiküknek pénzt adott ajándékul. Elképzelhető, hogy a herceg elvégezhette ezt a ceremóniát anélkül, hogy megalázta volna magát a szívében. Ha azonban a mi Mesterünk példáját követjük, alázatosaknak kell lennünk szívünkben és cselekedeteinkben az év minden napján.

Amikor egy külföldi egyetemista meglátogatta Beethoven egykori otthonát, engedélyt kért arra, hogy játszhasson a nagy zeneszerző zongoráján. Miután néhány ütemet eljátszott a “Holdfény szonátából”, odafordult a teremőrhöz ezekkel a szavakkal: “Azt hiszem, minden nagy zongorista szokott játszani ezzel a zongorával, amikor idelátogat.” Az őr tartózkodóan válaszolta: “Nem, hölgyem. Paderewski járt itt két évvel ezelőtt, és azt mondta, hogy még arra sem méltó, hogy a zongorát megérintse.”

Azt mondják, hogy Robert Raikes, a vasárnapi iskolák alapítója, egy napon meglátogatott egy családot, ahol volt egy indulatos, makacs és megátalkodott lány. Nem lehetett megszelídíteni, mert minden fáradozás kudarcba fulladt. Raikes komolyan beszélgetett a lánnyal és megmondta neki, hogy először le kell térdelnie, és kérnie kell édesanyja bocsánatát. A lány minden könyörgésnek ellenállt, és erre Raikes térdelt le az édesanya előtt és ő kért bocsánatot tőle a lány helyett. A makacs lány látva Raikest térdre borulva az ő nevében, könnyekre fakadt, térdre esett és kérte maga is édesanyja bocsánatát. Ettől az órától kezdve engedelmes és alázatos gyermekké lett.

Az egyik nagy ország elnöke valamikor tímár volt. Nem szégyellte egyszerű eredetét, de nagyon félt attól, hogy elbizakodottá válik. Azzal óvta magát a gőgtől, hogy tímárruháit mindig látható helyen tartotta a szobájában.

Copernicus nagy matematikus volt. Tanulmányai és számításai forradalmasították az emberiség gondolkodását a világmindenséggel kapcsolatban. Amikor haldoklott, kezébe tették az éppen akkor kinyomtatott legújabb könyvét: “Az égitestek mozgása.” A halál kapujánál nem úgy látta magát, mint nagy tudóst vagy csillagászt, hanem mint bűnöst, akinek Megváltóra volt szüksége. Frauenbergben levő sírja fölött a sírkövön a saját maga választotta szavak olvashatók: “Nem azt a jó akaratot, amit Pál kapott, nem azt a kegyelmet keresem, amit Péter kapott. Azt a bűnbocsánatot kérem, amelyet a megtért latornak adtál; ezután őszintén vágyakozom.”

Egy megtért hindu mondta honfitársainak tömege előtt: “Születésemnél fogva jelentéktelen és megvetésre méltó kaszt tagja vagyok, annyira alacsonyrendű, hogy ha véletlenül megérintene egy brahman, el kellene mennie a Gangeszhez, hogy megfürödjön benne tisztulása érdekében. Mégis Istennek úgy tetszett, hogy elhívjon engem nemcsak az evangélium megismerésére, hanem mások tanításának nagy kiváltságára is. Barátaim, tudjátok, miért tette ezt Isten? Azért, mert ha egy tanult brahmant választott volna és őt tette volna prédikátorrá, a járókelők azt mondhatták volna, hogy a brahman nagy tanultságáért és jellemének magas fokáért tette őt eredményes lélekmentővé. Most azonban, amikor valakinek a megmentésére engem használ fel Isten, senki sem gondolja, hogy engem illet a dicséret; ezért egyedül Istené a dicsőség.”

Nagyon régen történt, hogy John Newton, a megtért rabszolga-kereskedő, aki prédikátorrá és keresztyén költővé lett, halálos ágyán feküdt. Egy fiatal lelkész látogatta meg, és kifejezte mély sajnálatát, hogy hamarosan elveszít egy ilyen kiváló munkást az Úr szőlőskertjében. Isten tiszteletreméltó öreg szolgája ezt válaszolta: “Igaz, előtted megyek el, de hamarosan jössz utánam. Amikor megérkezel, barátságunk alapján kétségtelenül érdeklődsz majd utánam. De meg tudom neked már most mondani, hogy az a legvalószínűbb, hogy ott találsz majd engem annak a rablónak a lábánál, akit a kereszten függő Jézus megmentett haldoklásának pillanataiban!” Jóllehet nagyon híres ember volt Newton, mégis Pállal együtt a legnagyobb bűnösök közé sorolta magát, aki csodálatos kegyelem alapján nyert üdvösséget.

Pénzre volt szüksége az egyik egyetemnek. Az épületek romosak voltak, a munkabéreket nem tudták kifizetni. Ekkor egy idegen érkezett az egyetem területére, és megkérdezte a munkásruhában ott dolgozó embert, hogy hol találhatná meg az egyetem elnökét. “Azt hiszem, irodájában található déli tizenkét órakor”, válaszolt a munkás az idegen kérdésére. A látogató tizenkét órakor bement az elnökhöz, és benne felismerte a munkásruhás dolgozót. Másnap levél érkezett az egyetemre egy hatalmas összegű csekk kíséretében.

Palesztinában van egy templom, aminek a bejárati ajtaja olyan alacsony, hogy az embernek meg kell hajolnia, hogy beléphessen. Ezzel akadályozták meg a középkori fosztogatókat, hogy belovagoljanak a templomba és megzavarják az istentiszteletet. Az ajtót úgy nevezik, hogy “alázatosság kapuja”.

Róma mellett az egyik zárdában volt egy apáca, akiről olyan hír terjedt el, hogy különleges prófétai adománya van. Az apát csodás történeteket mondott el az apáca erejéről. Philip Neri, aki a “lelkek megítélésének” ajándékával rendelkezett, meglátogatta a pápát, és vállalkozott rá, hogy megvizsgálja a hírek valóságát. Öszvérre ült ócska ruhákba öltözve, és keresztül hajtott a zárda körüli mocsáron. Odaérkezve, elmondta az apátnak a pápa megbízását, és kérte, hogy azonnal vezessék elé az apácát. Amikor az apáca megjelent, Philip odanyújtotta felé sáros csizmáját, és kérte, hogy húzza le. A fiatal apáca haragosan húzódott vissza és nem engedelmeskedett. Philip kirohant az ajtón, felugrott öszvérére és azonnal visszatért a pápához ezzel a fölfedezéssel: “Ne higgy a híreknek, nincs ott semmi csoda, mert nincs semmi alázat.”

Valaki egyszer azt mondta, hogy meg tudja állapítani, hogy egy-egy keresztyén mikor növekszik. A kegyelemben való növekedésének arányában egyre jobban fölmagasztalja Mesterét, egyre kevesebbet beszél arról, amit saját maga csinál, és mind kisebbé válik a maga szemében, amíg a hajnalcsillaghoz hasonlóan eltűnik a fölkelő nap előtt.

Valaki megkérdezte Assziszi Ferencet, hogy miként tudott olyan sokat elérni. Ezt válaszolta: “Az egész dolog így történt. Az Úr letekintett a mennyből és így szólt: »Hol találhatnám meg a leggyengébb, a legkisebb és a legnyomorultabb embert a földön?« Aztán meglátott engem, és ezt mondta: »Megtaláltam; ő nem lesz büszke, mert mindig tudja, hogy tehetetlensége miatt használom.«”

Alibi

“János, van pénztárcád?” – kérdezte egy idős kvéker. “Nincs uram” – válaszolt a fiú tisztelettel. A kvéker így folytatta: “Ez nagy kár, mert adni akartam neked ötven centet, hogy beletedd.” Két héttel később ismét találkozott a fiúval és megkérdezte: “János, van már pénztárcád?” “Igen, uram – válaszolt János széles mosollyal. “Ez nagy kár – mondta a kvéker –, mert éppen most akartam adni neked ötven centet, hogy végy magadnak egyet.”

Anyák napja

Egy legenda szerint az Úr angyala egy gyönyörű napon elindult a mennyből e régi világ irányába. Itt végigment a mezőkön és városokon, és napnyugtakor megigazgatva aranyszárnyának tollait, ezt mondta: “Most már vissza kell térnem a világosság világába, vajon mit vigyek magammal itteni látogatásom emlékéül? Ó, mily gyönyörűek és illatosak a virágok! Leszakítom azokat és csokorba fogom.” Elhaladva egy falusi otthon mellett, ahol a nyitott ajtón át meglátott egy csecsemőt, aki édesanyja arcára mosolygott, az angyal így szólt: “E kisbaba mosolya szebb, mint a kezemben levő rózsák, ezt is magammal viszem.” Aztán föltekintett a bölcső mellett álló édesanyára, aki szeretetét árasztotta kicsinyére mint kiapadhatatlan forrást, és megcsókolta gyermekét. “Ó – mondta az angyal –, ennek az édesanyának a szeretete a legértékesebb, amit láttam az egész világon. Ezt is magammal viszem.” E három kinccsel a kezében visszarepült a gyöngykapuk felé, és mielőtt belépett volna, elhatározta, hogy megvizsgálja emlékeit. Legnagyobb meglepetésére a virágok már elszáradtak, és nem látszottak szépnek. A kisbaba mosolya is eltorzult, de az édesanyai szeretet megőrizte teljes frissességét, szépségét és illatozását. Eldobta az elszáradt rózsákat, az eltorzult mosolyt, és a kapukon áthaladva köszöntötték a menny seregei, amelyek összegyülekeztek, hogy megtekintsék, mit vitt magával. Így szólt: “Ezt az egyetlen kincset találtam a földön, amely megőrizte illatát és szépségét a menny felé vezető úton. Az egész világon a legdrágább kincs az édesanya szeretete.”

Susanna Wesley, egy lelkipásztor felesége és tizenkilenc gyermek édesanyja úgy került be a keresztyénség történetébe, mint ideális édesanya. A szegénység, a betegség, a kiábrándultság ellenére is jól vezette háztartását. Korán lefektetett magának bizonyos szabályokat és azokat meg is tartotta:

listajel Egyik gyermek sem kap meg valamit azért, mert sír érte. Ha a gyermek sírni akar, “sírjon csöndben!” A házukban ritkán hallhatták a gyermekek hangos siránkozásait.
listajel Az étkezési idők között nincs evés és ivás, csak betegség esetén.
listajel Az alvásnak rendszeresnek kell lennie. Amikor a gyermek nagyon kicsiny, délelőtt három órát, délután három órát alszik. Ez lassanként lerövidül, míg végre napközben semmi alvásra sincs szükség többé.
listajel A kisgyermekeket pontos időben helyezte bölcsőbe és álomba ringatta őket. Este hétkor minden gyermek ágyba került; nyolckor kiment a szobából. Sohasem ült a gyermekek ágya mellett, amíg aludtak.
listajel A kicsiknek megvoltak a saját asztalaik a fő asztal mellett. Aztán amikor már késsel és villával is ehettek, “előléptették” őket a családi asztalhoz.
listajel Mindenkinek meg kellett ennie és innia mindent, amit elébe tettek.
listajel A gyermekek illedelmesen szólították meg egymást: “húgom – nővérem”, vagy “öcsém – bátyám”.
listajel Sohasem mutatkozott előttük indulatosnak vagy csipkelődőnek. Mindig igyekezett mindent megmagyarázni. Amikor John Wesley egyetemre járt, levélben kérdezte meg édesanyjától, hogy mely könyveket olvassa. Édesanyja ajánlata befolyásolta az életét.

Thomas A. Edison így emlékezett vissza édesanyjára: “Nem sokáig élt az édesanyám, de olyan hatást gyakorolt rám, amely egész életemben végigkísér. Korai nevelésének jó hatásait sohasem veszíthetem el. Ha nem az ő megbecsülése és hite kísért volna életem kritikus időszakaiban, sohasem lettem volna fölfedezővé. Mindig felelőtlen fiú voltam, és egy másfajta lelkületű édesanyával nagyon elromlottam volna. De szilárdsága, édessége, jósága hatalmas erőként tartott a helyes ösvényen. Édesanyám alakított engem. Emlékezete mindig áldás marad számomra.”

Anya

Benjamin West festőművész ezt mondta: “Édesanyám egyetlen csókja tett engem festőművésszé.”

Dwight L. Moody, a nagy evangélista, kijelentette: “Amit valaha elértem az életben, édesanyámnak köszönhetem.”

Fiatal koromban ateista akartam lenni, de valamit sohasem tudtam figyelmen kívül hagyni. Nem voltam képes elfelejteni édesanyám szeretetét és jellemét. Apám hirtelen haragú ember volt, és amikor fellobbant, édesanyám kistestvéremmel együtt elvitt a hegyoldalra és ott letérdelve imádkozott értünk. Édesanyám a nehézségek és apám kegyetlen bánásmódja miatt hamarosan sírba került. Huszonegy éves koromban kegyetlen, megkeményedett és végtelen gonosz ember lett belőlem. Egyszer közel jártam régi otthonomhoz, és ellenállhatatlanul kényszerített valami, hogy nézzem meg még egyszer azt a helyet, ahol édesanyám imádkozott értünk a domboldalon. Minden olyannak tűnt, mint amilyen régen volt. Mintha a füvön azóta sem járt volna senki. Leültem. Ismét hallottam az értem imádkozó hangot. Minden rossz szokásom és Krisztussal szembeni elutasításom eszembe jutott, és teljesen összetörtem. Nem távoztam addig onnét, amíg el nem fogadtam a Megváltót. Édesanyám imái meghallgatást nyertek, és most élő tanúja vagyok az édesanyai hűségnek és az imákat meghallgató Isten irgalmának.

Lincoln mondta elnökké választása után: “Ami vagyok, és amivé lehetek, angyalanyámnak köszönhetem.”

Anyagiasság

Meghalt egy milliomos, és a temetőből hazafelé menők megkérdezték az egyik hozzátartozótól: “Mennyit hagyott hátra?” Az egyenes felelet így hangzott: “Minden fillért.”

Apák napja

Egy hivő édesapa így imádkozott a fiáért: “Uram, tedd elég erőssé a fiamat, hogy felismerje, mikor gyenge, és elég bátorrá ahhoz, hogy szembe nézzen önmagával, amikor fél. Tedd büszkévé és szilárddá a becsületes vereség idején, de alázatossá és szelíddé a győzelemben. Építsd fel a fiamat, hogy kívánságai ne pótolják a tetteit; aki ismer téged, és tudja, hogy az ismeret alapja a te félelmed. Kérlek, ne küldd őt könnyű és kényelmes útra, hanem a stressz, a nehézségek és a kihívások útjára, hogy megtanuljon megállni a viharban, és együtt érezzen az elesőkkel. Alakíts nekem olyan fiút, akinek szíve tiszta, céljai magasztosak, aki uralkodik önmagán ahelyett, hogy mások fölötti uralomra törne; aki megtanul nevetni, de sohasem felejti el, miként kell sírni; aki előrenéz a jövőbe, de nem felejti el a múltat. Mindezek után, kérlek, legyen elég humorérzéke ahhoz, hogy mindig komoly legyen, de sohase vegye magát túl komolyan. Adj neki alázatot, hogy mindig emlékezzék az igazi nagyság egyszerűségére, az igazi bölcsesség nyitottságára, az igazi erő szelídségére; aztán én mint apa majd ezt merem suttogni: »Nem hiába éltem.«”

Ateizmus

A londoni High Parkban egy szónok a vallás ellen beszélt. Kijelentette: “Vallás elleni gyűlöletemet – őszintén szólva – kaptam; nagyapám ateista volt; apám ateista volt, és hála Istennek, én is ateista vagyok.”

Az ateista egyik dilemmája az, hogy amikor nagyon hálásnak érzi magát és szeretné köszönetét kifejezni, senkihez sem fordulhat.

Isten világosan kinyilatkoztatta létezését az embereknek. Tegyük föl, hogy egy diák azt írja fizikadolgozatában, hogy nem hisz az atomokban, mert még nem látta azokat. Vajon a professzor nem jogosan buktatja el? Az atomok létezése tagadhatatlanul fölismerhető a hatásuk alapján. Aki ismeri Hirosimát, az tudja, hogy léteznek atomok; a hatásuk bizonyítja létezésüket. Ugyanígy az emberek felelősek azért, hogy elismerjék Istent és örökkévaló hatalmát a teremtett világban, mert világosan tapasztalhatják hatásait.”

Mahatma Gandhihoz ment egyszer egy ateista azzal a kéréssel, hogy szervezzen és támogasson egy Isten ellenes társulatot. Gandhi így válaszolt: “Furcsának tartom, hogy van olyan intelligens ember, aki harcol valami ellen, aminek létezését egyáltalán nem hiszi el.”

Áldozat

Koreában tett látogatásán figyelte meg két amerikai üzletember, hogy egy fiatal földműves húzott egy ekét, amit az apja irányított. Amikor ezt elmondták az ottani misszionáriusnak, megtudták, hogy az apa és a fiú keresztyén, akik eladták egyetlen ökrüket, és a pénzt felajánlották imaházépítésre. Az egyik üzletember így szólt: “Milyen rendkívüli áldozat!” A misszionárius ezt felelte: “Ők egyáltalán nem így érzik. Nagy örömükre szolgál, hogy háziállatukat feláldozhatták az Úr munkájára.”

Az igazi keresztyén jótékonyság nem az, hogy adunk valakinek száz forintot, amikor éhes, hanem az, hogy akkor adunk neki száz forintot, amikor mi is olyan éhesek vagyunk, mint ő, és nekünk is annyira szükségünk lenne a száz forintra, mint neki.

Két jó szeme volt. Sohasem panaszkodott miattuk. De eggyel is jól tudott látni. Kipróbálta és jóllehet ez a látását korlátozta bizonyos mértékben, mégis jól boldogult az egyszemű látással. Miért ne ajánlaná föl az egyik jó szemét a kórháznak? Jó pénzt adnának érte, de vajon mit tenne a pénzzel? Talán kocsit venne? Talán új házat építene? Egész biztosan jól élne hónapokon át a kapott pénzből. Nem, a pénzt az imaház javítására akarta szentelni, ahol keresztyén társaival találkozott vasárnapról vasárnapra. Nagyon szükséges volt a renoválás. Amikor esett az eső, akkor az emberek eláztak a templomban. Amikor hideg volt, akkor fagyos szél járta át a termet. Ezt teszi! Eladja egyik szemét, és a pénzt fölajánlja az Úrnak! Ez azt jelentené, természetesen, hogy örökre félszemű és eltorzított arcú lenne, de szereti az Urat, és valamit akar tenni érte és népéért. Amikor megérkezett a kórházba, eladásra ajánlotta a félszemét. De a kórházi vezetők még ilyet nem hallottak. Azonnal lebeszélték, és hazaküldték, hangoztatva, hogy a gyülekezet tagjainak pénzt kell megtakarítaniuk, hogy megjavítsák gyülekezeti épületeiket. Neki ezért nem szabad eladnia a félszemét. Szeretetének kifejezése után a gyülekezeti tagok áldozataikkal sorakoztak föl mögé. Jóllehet nagyon szegények voltak, mégis elvégezték a szükséges javításokat az épületen. Egy ember kezdeményezésére volt szükség ehhez, aki kész volt áruba bocsátani a félszemét.

Két gazdag keresztyén, egy ügyvéd és egy kereskedő is
volt abban a csoportban, amely föld körüli útra indult. Mielőtt
elmentek volna, lelkipásztoruk nagyon kérte őket, hogy
figyeljenek meg minden szokatlan és érdekes eseményt vagy
látványt, amivel különösen a misszionáriusok által bemunkált
területen találkoznak. A két férfi felületesen mindent
megígért. Egy napon Koreában látták, hogy az út melletti
szántóföldön egy fiú húzza az ekét, miközben egy idős ember
tartja az eke szarvát és irányítja azt. Az ügyvédnek ez nagyon
tetszett és felvételt készített a jelenetről. „Ez érdekes kép.
Feltételezem, hogy nagyon szegények" - mondta a misz-
szionáriusnak, aki tolmácsként és kalauzként vezette a cso
portot. „Igen - válaszolta a misszionárius. - Ez Csi Noui
családja. Amikor imaházat építettek, akartak valamit adni, de
nem volt pénzük, ezért eladták egyetlen tehenüket, és a pénzt
odaadták a templomépítésre. Ezen a tavaszon maguk húzzák
az ekét." Az ügyvéd és az üzletember csendben ült egy dara
big. Aztán megszólalt az üzletember: „Ez igazán nagy
áldozat." A misszionárius ezt mondta: „Ők nem így nevezik.
Szerencsésnek tartották magukat, mert volt egy tehenük, amit
eladhattak az imaházépítés érdekében."
 

Áldozatkészség

Évekkel ezelőtt egy napon ugyanabban a napilapban két beszámoló jelent meg, az egyik egy amerikai nőről szólt, aki csak éppen akkor költött hetvenezer dollárt párizsi ruháira, egy másik asszony pedig, aki csodálatos keresztyén jellemet árult el, a neki föltett kérdésekre szerényen elismerte, hogy vagyonából sok milliót áldozott különböző vallásos célokra. Valaki megjegyezte: “Ez ízlés kérdése: párizsi ruhák, vagy mennyei koronák.”

Egy lelkipásztor egy napon a mennyországról prédikált. Másnap reggel találkozott egyik gazdag gyülekezeti tagjával, aki így szólt: “Lelkipásztor testvér, ön jó prédikációt mondott a mennyországról. Mindent elmondott róla, csak azt nem említette, hogy hol van a mennyország.” “Ó, – válaszolt a lelkipásztor –, boldog vagyok a ma reggeli lehetőségnek. Csak most érkeztem a hegy túlsó oldaláról. Ott van egy kunyhó, ahol egyik szegény gyülekezeti tagunk él. Nagyon beteg, ágyban fekszik és lázas. Ha elmegy oda, és visz neki élelmiszert és így szól: »Testvér, hoztam ezeket az ennivalókat a mi Urunk és Megváltónk nevében«, és azután előveszi a Bibliáját, és elolvassa a 23. zsoltárt, majd letérdel és imádkozik, és ha még ezek után sem látta a mennyországot, akkor kifizetem a számláját.” Másnap reggel ezt mondta a gazdag gyülekezeti tag: “Lelkipásztor testvér, láttam a mennyországot, és tizenöt percet töltöttem a mennyben olyan bizonyosan, mint ahogy most ön engem hallgat.”

Az első arab- izraeli háború idején történt, hogy a nagy izraeli veszteségeket látva, az Amerikában élő zsidók tervezgették az anyaország megsegítését. Mikor ez ügyben összejöttek, valaki közülük ezt mondta: “Úgy adjunk, hogy az fájjon. Ne a feleslegből vessünk oda valamit, hanem érezzük meg, hogy adtunk.”

Van egy ősi zsidó legenda arról a helyről, ahová a templomot építették. A történet két testvérről szól, akik egymás mellett művelték földjeiket. Az egyik már megházasodott, a másik még agglegény volt. Földjeik egyforma nagyságúak voltak, és aratáskor az egyiken éppen olyan bő volt a termés, mint a másikon. Learatták a búzát, és már keresztekben álltak a kévék a földeken. A családos férfi otthon elgondolkodott agglegény testvéréről: “Ő magányos ember. Nincs felesége, nincsenek gyermekei, nincs öröme az életben, csak az, amit megszerez magának. Azt hiszem, néhány kévét átviszek éjszaka a földjére.” Úgy történt, hogy az agglegény eközben családos testvérére és gyermekeire gondolva ezt mondta magában: “Testvéremnek sok szájat kell etetnie, nekem nincs szükségem mindarra, ami termett. Éjszaka átviszek néhány kévét a földjére.” Titokban igyekeztek végrehajtani tervüket, és a sötét éjszakában összetalálkoztak földjeik határán. A legenda szerint éppen azon a helyen építették fel a templomot, ahol a két testvér találkozott, mert ott volt a legközelebb az ég a földhöz.

Állhatatosság

Marcus Aurelius leírta egy hajókormányos történetét, aki sok éven át irányította gályáját. Egy viharos éjszakán a nagy veszélyben a császár fölment a fedélzetre, hogy biztassa a legénységet. Az öreg kormányos, aki odakötözte magát a kormányrúdhoz, Neptunushoz imádkozott, és a császár hallotta, amint ezt mondta: “Neptunus atya, elsüllyeszthetsz, ha akarod, de akár elsüllyesztesz, akár megmentesz, egyenesen tartom a kormányrudat.”

Asztrológia

Az ősidőkben az emberek a világot élőlénynek képzelték; a nap és a hold volt a két szem, a föld a test. a levegő az értelem és az égbolt a szárny. Amikor az emberre tekintettek mint miniatűr világra, azt gondolták, hogy a világ és az ember mozgása megfelel egymásnak, és ha az egyik megismerhető, akkor azt a másikra is könnyen lehet alkalmazni. Innen származott az asztrológiai rendszer. amely az ember életének eseményeit a csillagok megfelelő mozgásával próbálta magyarázni.

Egy asszony elment egy rendőrörsre, és bevallotta, hogy agyonlőtte a fiát. Azért tette, mert egy asztrológus megjövendölte, hogy beteg fia sohasem nyeri vissza értelmi képességét. Hogy megmentse fiát a rettenetes jövőtől, ezért megölte. Az asszonyt letartóztatták, de az asztrológus szabadon végezhette tovább üzelmeit.