A koronavírus járvány margójára

2020-03-14 Fazakas György

Így láttuk a helyzetet a járvány elején. Az akkor megfogalmazott tanulságok azért érvényesek.

Olyan helyzettel állunk szemben, amilyet nem tapasztalt ez a generáció. Ezért nem könnyű kiegyensúlyozott, józan és bölcs hozzáállást tanúsítani. Egyik szélsőség a nemtörődömség, másik a pánik. Jelen pillanatban Romániában 99 személyről tudják, hogy koronavírussal fertőződött meg, akik közül 6 már gyógyultnak van nyilvánítva, de a járvány egyelőre növekvő tendenciát mutat. Elbagatellizálva a dolgokat, nemcsak veszélynek teheti ki az ember magát vagy környezetét, hanem elmegy azok a tanulságok mellett is, amiket Isten épp egy ilyen helyzet által szeretne megtanítani. A félelem börtönébe zárva ismét az a helyzet, hogy az ember figyelmét elkerülik az építő és hasznos következtetések. A következőkben szeretnék megosztani néhány tanulságot, felhasználva Mark Oden, olaszországi lelkipásztor gondolatait.

1. Tudatosul bennünk az emberi élet törékenysége. Ez a globális válság megtanítja nekünk, mennyire gyengék vagyunk emberekként. Az ember hajlamos magát erősnek, hatalmasnak gondolni, problémáktól mentes körülmények között elképzeli, hogy mindent ő ural. Valójában az igei állítás tökéletesen megállja a helyét: „az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni” (Zsolt 103,15-16). Milyen reakciót kell ez kiváltson belőlünk? Az ember ne gondolkodjon könnyelműen az életre, ne gondolja, hogy alanyi jogon részesülhet annak áldásaiban, inkább a zsoltáros lelkületével gondoljon az Istentől kapott napjaira: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” (Zsolt 90:12)!

2. Észrevesszük, hogy egyenlők vagyunk. A világ szemében mind különbözőek vagyunk, de amikor egy vírusról van szó, mindenki egyforma. A jelenlegi állás szerint vannak egyszerű emberek a betegek között, hírességek, sportolók, sőt államelnök is. Világossá válik, hogy embertársaink, vagy magunk rangsorolása mennyire szubjektív és sok esetben alaptalan. Talán azt az igazságot is jobban megértjük, hogy Isten nem személyválogató (5Móz 10:17).

3. Nem mi irányítjuk a dolgokat. Az ember szereti azt érezni, hogy kezében tartja az irányítást. Ez sikerülhet is az élet egyes területein, de nem az igazán nagy dolgokban. Az irányítás illúzióját egy megjelenő vírus is képes eloszlatni. Körül lehet venni magunkat védőfelszerelésekkel és óvintézkedésekkel, amik mellesleg nem feleslegesek, de ura vagyunk a helyzetnek? Ez az állapot a következőképpen van megfogalmazva: „Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé” (Ézs 40:27), amire a válasz így hangzik: „Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen” (Ézs 40:28). Ha rájöttél, hogy nem te irányítod a körülményeket, bízz abban, Akinek van hatalma erre.

4. A kirekesztettség, korlátozások hatása. A karanténban levő emberek, és fertőzött-gyanúsak átélhetik, hogy a környezetük elidegenedik tőlük. Ezt nem könnyű elviselni. Az összegyülekezés is korlátozva van, a kommunista rendszer óta nem történt olyan, hogy direkt vagy indirekt módon tiltva lettek volna a gyülekezeti alkalmak. Az elmúlt harminc évben viszont fokozatosan homályba merült a köztudatban az igazi, őszinte közösségi élet iránti vágy. Lehetett volna gyakorolni, de sokak számára nem volt ez fontos. Amikor fékező tényezők jelentkeznek, vajon rájövünk arra, hogy jó és szükséges a közösség, értékelni kell, és nem mellőzni?